Justin Bieber - My World 2.0
Utolsó frissítés: 1999 november 30. (kedd) 01:00 Írta: Nováki Jules 2010 július 06. (kedd) 14:45

Justin Bieber élete igazán mesébe illő, hiszen az énekes mindössze 16 éves (!), mégis az egész világ a lábai előtt hever. A történet úgy kezdődött, hogy a gyerek Justin feltöltött magáról pár videót, melyeken Justin Timberlake és hasonló előadók dalai mellett saját számokat is elénekelt, és egy ilyenre talált rá véletlenül Scooter Braun producer, aki végül bemutatta a fiút Ushernek. Innentől az események felpörögtek, Justin lemezszerződést kapott, és kihozta első kislemezét, a "One Time"-ot, mely pillanatok alatt platina sátuszt ért el a tengerentúlon. Mindez 2009-ben történt, és még az évben megjelent a kissrác első EP-je, a "My World", melynek folytatásaként idén márciusban napvilágott látott a "My World 2.0", melyek azóta szintén platina színben pompáznak.
Justin "Baby" című dalával bejutott az amerikai kislemez lista dobogósai közé, és a Will Smith fiának főszereplésével készült Karate Kölyök filmzenéjét is ő énekli.
A tavaly és idén megjelent lemezei egyben "My Worlds" címmel jelentek meg, ezen mindkét album dalai hallhatóak.



