Sziget negyedik nap
2010 augusztus 15. (vasárnap) 12:38

Szigetelésünk negyedik is napján bejártuk az érdekes helyeket. Készítettünk egy összeállítást hogy miket is láttunk. Többek közt látunk kézműveseket, civil szervezeteket, varrodát, és különféle érdekes mesterség sátrát. A Vám és Pénzügyőrség sátrában leplombálták a stáb tagjait.:)
A sziget negyedik napján a szokásos MR2-es színpad körül kezdtünk egy Kistehén koncerttel. A koncert eleje nekem nagyon tetszett, hiszen a zenészek megmutatták,hogy tudnak ők játszani, de a felétől a koncert csak ugyanazokat a zenei motívumokat ismételte. Így tovább álltunk. Az afrikai színpadnál egy nagy tömegre lettünk figyelmesek, és egy dobosra. Hihetetlen hangulatot csinált az az egy dobos. Táncoltak ugrándoztak, és éljeneztek.
Később megnyugvásként betértünk a Cöxpon Ambient sátorba egy rövid időre. Ebben a sátorban lehet párnákon lepihenni és egy picit elbeszélgetni. Közben az Ambient zene teljesen megnyugtat, és kikapcsol az állandó felpörgetettségből kiragadva. Sajnos néhol az előző napi eső nyomait lehetett érezni a sátor körül, de így is hangulatos egy hely, és érdemes átélni a közös pihenés élményét. Furcsa ráeszmélni, hogy egy másik szigetelő közvetlen szomszédságban alszik pár centire. vagy arra ébredsz hogy hegyén-hátán alszik körülötted nagyon nagyon sok ember.
A sziget gondoskodott arról is, hogy ne tocsogjon a fesztiválozó a sárban, így leterítettek olyan helyekre kő szőnyeget, ahol még az előző napi sár volt látható. Így nem volt már sár, vagy csak kevés helyen.
Az esti Iron Maiden koncert érdekes módon számomra, nem a kedvenc zenék közé tartozik, de meg kell említsem, hogy nem töltötte be annyira a nagyszínpad előtti teret mint az várható volt. Viszont sok sok Iron Maiden polos szigetelőt láttam az úton sétálva.
