
Az új Vaya Con Dios album május 31-én jelenik meg hazánkban!
Az első alkalom, amikor színpadon énekelt, egy Jacques Brelről szóló musical előadásán volt. Most, 25 évvel később Dani Klein, a Vaya Con Dios hangja, végre elkészítette legújabb albumát, ráadásul francia nyelven.
Ez egy olyan rizikó, mint mondja, melyet sosem vállalt volna. Csak mosolyogva tud visszaemlékezni arra, hogy egyszer egy újságírónak azt mondta, a dalai azért is készültek szinte kizárólag angol nyelven, mert nem szeretett volna versenyezni a nagyszerű francia dalszerzőkkel. Azonban két évnyi, a legjobb zenészek társaságában végzett megállás nélküli munka és a dalszövegek miatt álmatlanul töltött éjszakák után, elkészült a Comme on est venu, mely kész bizonyítani, hogy egy erőteljes, érzelemmel telített és költői líraisággal kevert hang a nyelvi korlátok legyőzésével is képes lenyűgözőt alkotni. Az új album Magyarországon 2010. május 31-én lát napvilágot.
Hallgasd meg az új Vaya Con Dios felvételt a Comme on est venu címü felvételt ITT és olvasd el hogy vélekedik a művésznü 25 év utan is a zenéjéről:
Több mint 20 éve történt, hogy Dani Klein, Dirk Schoufs és Willy Lambregt megjelentette Gypsy-blues triójuk, a Vaya Con Dios debütáló albumát. Nemcsak zeneipari szakértők, de még barátaik is azt mondták nekik, hogy soha nem fognak eljutni sehová ezzel a zenével: az akusztikus hangzás túlságosan nehezen kategorizálható és túlságosan nehéz eladni.
Ők azonban határozottan eklektikusak maradtak: a blues-zal átitatott lounge, a latinnal beoltott pop és a memphisi soul keveredett zenéjükben. És az első szexi, pimasz slágertől, a Just a Friend Of Mine-tól kezdve az együttes hatalmas népszerűségre tett szert Belgiumban. Két évvel később, a Night Owls című második albumuk megjelenésével nemzetközileg is hírnevet szereztek maguknak. A zenerajongók szomjaztak az ütemes soulzenére a rádiós listákat uraló szintetikus New Wave után, melynek köszönhetően a belga banda gyorsan felkapott lett, és ontották magukból az olyan slágereket, mint a tempós, gitáros Nah Neh Nah, és a lassú, fülledt Dani Klein klasszikus What’s a Woman.
A soha véget nem érő turnék és TV-s fellépések során a közönség továbbra is meglepett és elragadtatott volt attól, hogy találkozhatott a belgával, akinek hangja leginkább egy déli bluesénekesnőéhez volt hasonló. Két évtized után ez a hang még most is ugyanúgy szól. Mély, hangulatos és teljesen magabiztos: Dani Klein hangja még azután is a füldeben cseng, miután a CD már rég véget ért.
A hírnévnek azonban, mint tudjuk, ára van, és a nyomás hatására az együttes hamarosan feloszlott. Nem sokkal később Dirk tragikus hirtelenséggel elhunyt, így Daninak össze kellett szednie magát és meg kellett honzia egy nehéz döntést. Végül tovább folytatta a zenélést Vaya Con Dios néven szóló előadóként, így tisztelegve mindazon zenészek előtt, akik megalkották az együttest és akik segíteni akartak a folytatásában.
Egyértelműen jó döntés született. Három albummal és két válogatáslemezzel később a Vaya Con Dios már több mint 10 millió albumot adott el, és számtalan rajongóra tett szert világszerte. Dani slágerei, mint a Puerto Rico, a Heading for a Fall és a Don’t Break My Heart, dalszövegükben is változtak: mélyen átérzett, költői sorokat hallhatunk, melyek a megszakadt kapcsolatokról, makacs visszautasításokról panaszkodnak.
A Comme on est venu folytatja a hagyományokat. Kifejezve olyan nagyszerű, francia nyelvű dalszerzők iránti rajongását, mint Jacques Brel, Georges Brassens és Barbara, Dani metaforikusan énekel a szerelemről, mint hajótörésről, az egyszerű szépségről, mely csillapítja a bánatot, és – a címadó dalban – az életről, a halálról, és arról a jelentéktelenségről, mely a kettő között van.
„Egy kicsit visszatérek a gyökereimhez.” – mondja Dani, aki francia énekeseket hallgatva nőtt fel. „Olyan, mintha visszamennék a legelső művészekhez, akik hatással voltak a zenémre.”
Tinédzserként azonban – olyanok zenéire táncolva a brüsszeli szórakozóhelyeken, mint Otis Redding és Aretha Franklin – Danit elvarázsolta a soul zene is. „A rhythm & blues valóban az erőteljes hangokról és groovos ritmusokról szól, miközben a francia daloknál a dalszövegek azok, amik igazán fontosak.” – mondja. Dani mindig is megrpóbálta e kettőt összeházasítani, és a Comme on est venu egy tökéletes kombinációja lett ennek a két zenei stílusnak.
A kulcs a zenei együttműködők voltak a megfelelő dalszövegekhez. Dani a legtöbb dalt különböző, tehetséges zenészekkel közösen írta ezen az albumon, mint például Manuel Istace (vagy ismertebb nevén Uman) és Luc Weisser (aki a Don’t Break My Heart című korábbi slágert is írta, valamint 4 dalt az új lemezen).
„Igazán szeretem, amiket Uman ír, és ettől biztonságban éreztem magam.” – magyarázza Dani. Carmelo Prestigiacomo, aki írt már Daninak korábban is dalokat, mint pl. a Time Flies, „egyszerűen eljött az otthonomba a stúdiófelszerelésével, és elkezdett játszani valamit – csak játszott, játszott, játszott, és én elkezdtem énekelni. Aztán váratlanul elkezdtem írni és a dal megszületett azonnal. De aztán más daloknál néha több mint egy évig is eltartott, hogy megtaláljam a megfelelő mondatot.” Luc Weisser francia dalai megragadtak Dani fejében az első pillanattól kezdve, ahogy meghallotta őket 20 évvel ezelőtt, de csak most jött el az ideje, hogy elénekelje néhányukat.
A fenti tehetségeken felül két élő legenda is közreműködik a Comme on est venu lemezen, mindketten Belgiumból: Toots Thielemans, a világhírű jazzista, aki 50 évvel ezelőtt a szó szoros értelmében újra felfedezte a harmonika-zenét, az Il restera toujours című dalban zenél, míg a jazz gitár virtuóz Philip Catherine a La vie c’est pas du gâteau-ban hallható.
A francia dalszerzők előtti újabb tiszteletadásként a Comme on est venu lemezen két feldolgozás is szerepel a legendás Leo Ferré énekes-dalszerzőtől. Az egyik, a Vingt ans, Ferré egyik eredeti kompozíciója, míg a másik, a Pauvre Rutebeuf egy vers, mely egy 13. századi párizsiról, Rutebeuf-ről szól, amit Ferré zenésített meg.
Az album megrendítően zárul egy instrumentális felvétellel, melyet Dani édesapja, Charles Schoovaerts írt, aki röviddel azután hunyt el, hogy ez a felvétel elkészült.
Mindez az eklekticizmus egy erős producert kíván meg, így végül Dani Klein fia, Simon Schoovaerts (aka DJ Le Saint) vállalta magára ezt a szerepet, aki olyan zenészeket kért fel az album elkészítéséhez többek közt, mint William Lecomte, Salvatore La Rocca, Hans van Oosterhout, Red Gjeci, Tim De Jonghe, Francis Perez, Rony Verbiest és Bruno Castellucci, hogy a tökéletes hangzást és atmoszférát csöpögtessék a projektbe. Mindez azonban nem jött volna létre Daniel Léon, a brüsszeli Igloo Studio hangmérnökének segítsége nélkül.
A dalok írásán és felvételén túl Dani zenészeivel együtt a turnézást sem hanyagolta el az évek során. Megállás nélkül járta a világot Isztanbultól Helszinkiig, Jeruzsálemtől Monterálig, Szent Pétervártól Bejrútig és újra vissza, így a Vaya Con Dios már többszáz koncertet adott több mint 40 országban. Legtöbbjük teltházzal futott.
Így nem kétséges, hogy már készen áll következő világkörüli turnéjára is, mely során Budapestre, a Syma csarnokba is ellátogat 2010. szeptember 1-én, hogy bemutathassa a Comme on est venu album dalait és korábbi nagy slágereit is élőben egy kabaré stílusú showban, ahogy még sohasem láthattuk őt korábban.
Azok, akik ismerik a Vaya Con Dios tekintélyes zenei katalógusát észrevehetik majd, hogy a
Comme on est venu albumon sokkal több a nagyzenekari hangszerelés, vonósok és kürtök özönével, de ugyanakkor groovos launge ütemeket is felfedezhetünk alkalmanként.
„Az emberek, akik már hallották ezt az új lemezt, azt mondják, hogy még mindig nagyon Vaya Con Dios-os a hangzása,” – mondja mosoylogva Dani – „ami egészen elképszető.”
Nem igazán. Megváltoztathatod a nyelvet, de nem változtathatod meg Dani Klein elhivatottságát, hangját és szenvedélyét. |